SZÁMŰZÖTTEK BÖRTÖNE – BLENDER 1-5 (Free Fantasy Comics)

A CIKKBEN ELŐFORDULHAT FELKAVARÓ ÉS/VAGY KISKORÚAKNAK NEM AJÁNLOTT KÉPI TARTALOM!!!

Valahányszor valami szörnyű bűncselekmény, gyilkosság vagy gyermekbántalmazás rázza meg a közvéleményt, mindig felmerül a halálbüntetés kérdése. A vita általában heves, de gyorsan elül – az emberek többsége szerintem nem a bűnösök halálát, vagy a jogos bosszút szeretné: inkább csak azt, hogy ilyen emberek ne létezzenek, tűnjenek el és ne fertőzzék tovább a modern, civilizált társadalomról alkotott, idealista képet. Gyakorlatilag ezt a célt szolgálják a világtól elzárt büntetés-végrehajtási létesítmények, de azok árát mi, szabad és még büntetlen emberek fizetjük meg. Miért etessek, tartsak életben valakit – merül fel a kérdés sokakban – ,aki megölt egy embert? A kérdés jogos és fájdalmasan hiányzik rá az emberséges válasz. De mi lenne, ha valóban létezne egy börtön, ami szó szerint az ismeretlenség homályába vész? Nem ismert a helye, nem tudni, ki, milyen pénzből tartja fenn és ami a lényeg: akit oda bezárnak, azt nem csak a társadalomból száműzik, de a valóságból is.

Pontosan ilyen börtönben játszódik a BLENDER, a Daniel A. Prim tollából és több nagyszerű illusztrátor “ecsetéből” született képregénysorozat, amelynek eddig öt része látott napvilágot.

bcov1-5.jpg

Az író, Daniel A. Prim 2015. szeptemberében indított egy igen érdekes képregényes alkotói projektet, a FREE FANTASY COMICS honlapot, ahol hónapról-hónapra elektronikus formátumú, ingyenesen letölthető képregényeket jelentet meg. Jelenleg két sorozat és több rövidebb, önálló történet van a felhozatalban. A vállalkozás több szempontból is mostoha közegre talált idehaza: egyrészt vállaltan nem kizárólagosan a magyar közönségnek szólnak a megjelent munkák, történetesen angol nyelvűek, így jelen állás szerint nem számíthatnak hazai, képregényes, szakmai elismerésre; másrészt az elektronikus formátumot az olvasók jó része és az alkotók jelentős hányada is “másodrendűnek” tartja a nyomtatott kiadványokhoz képest. A rajongók szeretik gyűjteni, polcra tenni, fóliázni, pakolgatni, simogatni, szagolgatni szerzeményeiket, az alkotók pedig az ingyenes terjesztéstől idegenkednek, bizonyos szempontból jogosan. Miért adnának oda valamit ingyen, amivel – vélhetőleg nem kevés – munkájuk volt? De a BLENDER ezen túlmenően is hátrányos helyzetből indul, ugyanis horror, ami ritkán alkalmazott zsáner a kortárs, magyar képregényművészetben.
Mindebből kiindulva érthető, hogy a képregénynek nincs különösebben nagy kritikai, olvasói visszhangja (kritika és interjú az alkotóval is csak az első három részt tartalmazó, nyomtatott kötet megjelenésének apropójából készült). Érthető, de nem elfogadható. A BLENDER ugyanis több szempontból is figyelemre méltó.

A sorozatnak eddig öt része jelent meg: az első négy egy történeti egységet alkot, míg az ötödik résszel új fejezet kezdődött nemrég. Egy “szám” 8-10 oldalas, azaz igen rövid, de az ügyesen szerkesztett forgatókönyvnek hála, nem jellemző a dramaturgiai bukfenc.
A történet szerint a főhős, Samuel Rawcliffe az EXSUL (száműzött) nevű börtönbe kerül, ahol a legkegyetlenebb bűnözőket tartják fogva és amelynek helye ismeretlen. Sammy alaposan kiérdemelte, hogy odakerüljön: bár fennen hangoztatja, hogy ártatlan, több nő brutális meggyilkolása miatt ítélték el. Állítólagos áldozatai között volt felesége is, akit egy szuper-erős konyhai aprítógép (blender) segítségével tett el láb alól. A történet a későbbiekben sem menti fel a főhőst, aki a börtönélet megrázkódtatásai valamint egy spirituális feleszméléshez vezető kábítószeres trip hatására jut el a végső elhatározásig: szökni kell!
A sztori szálai két vezérfonálra vannak felfűzve: egyfelől a börtönélet mindennapjait ismerhetjük meg, emellett a főszereplő lelkivilágának sötét mélységeiben kalandozhatunk. A börtönvilág bemutatása nem mentes a (többnyire börtönfilmekből vett) kliséktől: rabok közötti homoszexualitás, hatalmát nemi erőszakkal bizonyító, neonáci vezér, börtönlelkész és szó szerint arctalan börtönőrök, akik látványosan lenézik az elítélteket és gyakran kegyetlen tréfát űznek velük. Végül pedig az elmaradhatatlan cigi, mint fizetőeszköz. Ezek a klisék akkor is feltűnőek, ha valós alapjuk vitathatatlan.
Az “egyjelenetes” mellékszereplők között csak kevés érdekes van (pl. a kártyavető lány a második vagy a “kolónia-vezér” a negyedik részben), de az ő karakterük is kidolgozásra vár (majd talán a beígért spin-offokban!).

b2.jpg
A legkidolgozottabb mellékszereplő a cellatárs, akinek bűnösségéhez nem férhet kétség (pedofil erőszakoló), a főhőshöz fűződő furcsa, baráti érzelmeiben mégis némi lelkiismeretesség mutatkozik. Motivációi azonban mindez idáig kiismerhetetlenek.

A történet másik fő mozgatórugóját a groteszk, nyomasztó, rémálomszerű látomások és hallucinációk jelentik, amelyek a képregény horrorisztikus esszenciáját, mély-pszichológiai vetületét és sötét misztikusságát is adják. Az eddig leírtakból nem derült ki, de a BLENDERben hemzsegnek az okkult és keresztény szimbólumok, a tarot lapjait idéző címlapoktól kezdve a bibliai kiűzetéstörténet megjelenítéséig. A hasonló témák iránt érdeklődők biztosan kedvüket lelik az utalások és jelképek keresgélésében; a “laikusok” számára annyiban lehet érdekes a dolog, amennyire a vallási és ezoterikus miszticizmus egyébként is megmozgatja a fantáziát. Valamelyest tehát ízlés dolga, de szerintem a szereplők misztikus élményei kellemesen nyomasztó atmoszférát kölcsönöznek a történetnek, valamint (mivel drogos befolyásoltság állapotához kötődnek) elmekórtani rendellenességként értelmezve is kiválóan működnek – az ilyesmire fogékony olvasók talán még EXSUL, mint fizikai objektum és hely, valósságában is kételkedni fognak.
Lassan elérkezünk a vizuális megjelenítés kérdéséhez, ám kicsit még a “tisztán irodalmi” oldalon maradva annyit érdemes megjegyezni, hogy a forgatókönyvet (az értelmezésemben: a szöveg és a kép történetet alkotó egységét) jól megírt szövegkönyv támogatja, néhány erős mondattal; bravúrosan összetett dialógusokra vagy mélyenszántó monológokra, narrációra nem kell számítani – szerintem sok olvasónak nem is igénye.

A fordulatos történet és a részletesen kidolgozott környezet azonban egy képregény esetében nem sokat ér, ha nem tartozik hozzá megfelelő képi világ. Szerintem a BLENDER ezen a téren is jól teljesít, de készséggel elhiszem, hogy lehetnek sokan, akiknek nem tetszik.
Az első fejezet (tehát az első négy rész) képi világáért Borbás Bence felelt, akinek tavaly megjelent, TALAJ című képregényét idén Alfabéta-díjra (egy adott év legjobb, új, magyar képregényeit díjazó, rangos elismerés a Magyar Képregény Szövetség jóvoltából) jelölték, de a BLENDER “lelki társa” nem ez a szürreális és művészi diplomamunka, sokkal inkább a SCAREMONGER zászlaja alatt megjelent VAGUS, ami talán kissé háttérbe húzódott a magyar képregényes köztudatban, de reméljük, nem örökre.
Bence stílusára a zaklatott vonalak, néha kissé elnagyolt alakok jellemzőek, de kiválóan ért a torz, groteszk, horrorisztikus képekhez. A börtön megjelenítésében a klisék alkalmazása dominál (tetovált, baltával faragott, lenyírt hajú, durva férfiak; mocskos közösségi helyek, kajálda, klotyó) néhány futurisztikus elemmel: a rabok nem rácsos ajtó, hanem plexi-fal mögött tengődnek, mint Hannibal Lecter, a börtönőrök pedig fehér egyenruhában és sisakban feszítenek, egyszerre tűnnek birodalmi gárdistának, készenléti osztagos rendőrnek és ápolónak. Néhány “kulcsszerelőt” leszámítva, minden karakter papírmasé figuraként lett megjelenítve – mivel a történet is csak néhány karakterre koncentrál, ez nem zavaró.
Ám Bence  szemmel láthatóan akkor érzi magát elemében, amikor a forgatókönyv által mozgatott figurái az őrület szélén egyensúlyoznak, kábszeres rémálmokban kalandoznak. A BLENDER képi világának legnagyobb erénye (szerintem), hogy nem ismer kompromisszumot: brutális, felkavaró képekkel illusztrálja a szereplők lelki vívódásait és a múlt démonait. Az aprítós gyilkosság bűnügyi helyszínétől kezdve, Rawcliffe spirituális utazásán át, egészen az ötödik rész (ehhez mindjárt visszatérünk!) gyomorforgató szektás jelenetéig a megidézett képek erősen próbára teszik a legedzettebb olvasókat is. A jelenetek explicitását egyszerű színezés kompenzálja, amely a negyedik részre, Maharita Szabrina jóvoltából, “rajzfilmes színkavalkádba” csap át. El tudom képzelni a BLENDERT kidolgozottabb, reálisabb színvilággal, de talán  nem baj, ha a felkavaró képek ilyen látomásszerűen jelennek meg és nem tocsog az egész csillogó vérben, bélsárban és ondóban – csak épp’ hogy utalásszerűen jelennek meg. A panelrendezés átlagos, a képek keretezése aszerint változik, hogy éppen a (vélt?) valóságban járunk-e vagy a totális téboly küszöbén.

b3.jpg
A második fejezetet megnyitó ötödik résznél rajzolóváltás történt. Szívesen mondanám, hogy sajnálom, de egyrészt Bence részéről talán kapunk egy VAGUS-remake-et (reméljük  a legjobbakat), másrészt Nagy Franciska igazán jó munkát végez! Bár Sammy szőke, borostás jófiú fizimiskát kapott és (továbbra is Maharita Szabrina jóvoltából) színesebb, popcornosabb lett a látvány, azért egy undorító jelenetsor jelzi, hogy nem kell elhígulástól tartanunk a jövőben sem. Ráadásul az ötödik rész előre vetíti az előző részben belengetett, új történeti szál kibontakozását. Egyre mozgalmasabb, izgalmasabb lesz tehát a BLENDER.
Az ötödik rész címlapját Szabó J. Gergely rajzolta.

b4.jpg Összességében ennyit akartam írni a BLENDERről. Kevesek által követett, de nagyon is figyelemre méltó alkotásról van szó és biztos vagyok benne, hogy sokaknak “kellemes perceket” okoz majd az olvasása – első sorban természetesen a lélektani horror kedvelőinek. Érdemes még odafigyelni magára a FREE FANTASY COMICS anyaoldalra is, mert nagyszerű alkotókat foglalkoztat és az egészet összefogó Daniel A. Prim írói munkássága mellett sem lehet szó nélkül elmenni. Olyan (bizonyos szempontból a BLENDERnél jobb) alkotások jelennek még meg a tollából, mint a THE DAY OF ROBOTS vagy a NOVEMBER. A RANDOMKULT oldalain mindegyikről szó lesz majd idővel!

Itt elolvashatjátok a BLENDER eddig megjelent részeit. Kedveljétek, osszátok meg ismerőseitekkel!

BLENDER

vol. 1

1. rész

2. rész

3. rész

4. rész

vol. 2

5. rész

 b5.jpg

Advertisements

LOVECRAFT ÖRÖKÉBEN – BLACK AETHER – A szokatlan és hátborzongató történetek magazinja 1. szám (2016/1)

2016 különleges év a klasszikus rémirodalom magyarországi történetében, ugyanis két, kis példányszámban megjelenő, internetes megrendelés útján beszerezhető magazin, fanzin is napvilágot látott idén. A februárban megjelent – korábban már általam bemutatott – AZILUM lovecrafti magazin Howard Phillips Lovecraft, a horror-irodalom koronázatlan királya életét és munkásságát bemutató, a hazánkban még be nem mutatott fikciós művek mellett leginkább ismeretterjesztő anyagokat, cikkeket, értekezéseket leközlő, dokumentarista szemléletű kiadvány.
A jelen cikk tárgyát képező, márciusi BLACK AETHER viszont a fikció oldaláról közelítve nem kevesebbre vállalkozik, mint a Lovecraft és számos kortársa, követője által is képviselt “weird fiction” kis hazánkban történő meghonosítása. A THE BLACK AETHER internetes magazin (az egyetlen aktív, hazai Lovecraft-portál Tomasics József vezényletében) gondozásában megjelenő kiadvány amatőr horror novellákat közöl, alkotók toborzásával igyekszik közösséget kovácsolni és – nem utolsó sorban – szórakoztat. Lássuk, miként teszi mindezt!

ba01-cov.jpg

Ahogyan azt fentebb írtam a BLACK AETHER-t is interneten kell megrendelni és postán érkezik a kedves vásárlóhoz. Amikor kibontottam a buborékos fóliával bélelt borítékot, az első ami a szemem elé került, az a gyönyörű, színes, graffitire vagy tetoválásra emlékeztető motívumokat használó, vagány borító volt, amely Tomasics József és Bolye László munkája. A magazin nyomdai minősége kiváló, a címlap színei élénkek, anyaga masszív, nem sérülékeny, a belső oldalak is jó minőségűek. E téren József érezhetően nem fukarkodott – annak ellenére sem, hogy a lap árát alacsonyan akarta tartani, ezért (is) fekete-fehérek a belső oldalak. A költséghatékonyság az alapkoncepció malmára hajtotta a vizet: a klasszikus Weird Tales magazin stílusának megidézése példás hűséggel sikerült.

ba01-cov2.jpg

A magazin, tartalmát tekintve, három művészeti ágat is képvisel: velejét, lényegét természetesen a novellák adják, mindegyik novellához illusztráció tartozik, végül pedig – nagy örömömre – egy képregény is került a felhozatalba.

A tehetséges brazil illusztrátor, Ikarow (Eron Costa) eredetileg az interneten futó RIO NEGRO című képregénye először jelenik meg magyar nyelven, így igazán exkluzív tartalomnak számít. Az alkotó H. P. Lovecraft mitológiájának néhány azonnal felismerhető elemét helyezi a Dél-amerikai őserdő kultúrkörnyezetébe, ami szerintem zseniális ötlet: kevés olyan misztikus, még teljességében feltáratlan hely létezik a Földön, mint az Amazonas vidéke, ahol még mindig élhetnek eddig ismeretlen népek és kultuszok. A képregény egy sorozat nyitófejezete, amely bemutatkozásnak kifejezetten jó. A rajzok szépek, kidolgozottak, a “másvilági” táj megjelenítése részletgazdag, nem nehéz elképzelni, ahogy a falakat alkotó szemek, szájak és egyéb idomok mozognak, nyüzsögnek, élnek. A színek jók, nem túl élénkek. A történet egy szürreális élményt mesél el a végén egy nem túl meglepő fordulattal, megnyitva az utat a folytatás előtt, ami eredeti nyelven már elérhető – reméljük a magyarítás sem várat magára sokat. Érzésem szerint a szövegkönyv az, ami kicsit gyengébb, de később, a karakterek bemutatásánál ez változhat.

ba01-02.jpg

 Minden esetre a vizuális horror kedvelői már most sem panaszkodhatnak és a párszavas lovecrafti szófordulatok is biztosan sokakat megérintenek majd.

ba01-03.jpg

A nagyszerű brazil képregény mellett a kiadvány vizuális erősségeit gyarapítja néhány hazai rajzoló munkája is – illusztrációk, melyek a magazin szellemiségét követve fekete-fehérek és egy-egy novellához kapcsolódnak. A BLACK AETHER az alábbi alkotók illusztrálták: Bolye László, László Márk, Pápai Bence, Papp Virág, Vígh Dávid-Gr4ss.
HA BÁRMELY ALKOTÓVAL FELVENNÉTEK A KAPCSOLATOT, ÉRDEKLŐDJETEK AZ INFO@THEBLACKAETHER.COM E-MAIL CÍMEN!!!

Kis kitérő után végre elérkeztünk a kiadvány gerincét képező novellákhoz. Mint minden antológiáról, a BLACK AETHERről is elmondható két alapvető tulajdonság: a sokszínűség és a hullámzó színvonal. Esetünkben azonban az utóbbi nem feltűnő – a kiadó, szerkesztő Tomasics József többször kihangsúlyozta, hogy amatőr és már befutott írók egyaránt írtak az első számba, ám a két tábor között én nem észleltem jelentős írástechnikai szakadékot. Nagyon is jó, egyenletes színvonalat mutató novellák kerültek bele a felhozatalba. FONTOS MEGJEGYEZNEM, hogy a művek bemutatásánál az EGYSZERI OLVASÓ NÉZŐPONTJÁT használom, amely nem lebecsülendő tapasztalatot feltételez, viszont elhatárolódik minden álszakmai nézőponttól. A pozitívumokra koncentráltam: az lehetetlenség, hogy minden novella tetsszen egy olvasónak, de minden írásnak vannak érdemei. Remélem, ez a cikk minél több alkotóhoz is eljut, találnak benne hasznos információt és észrevételeikkel reagálnak is rá.

A magazint Pápai Bence ÚTVESZTŐ: KATUL ÖRÖKSÉGE című novellája nyitja, ami a MAZE: ANGELS WALK SILENTLY videojáték világában játszódik. A leendő játék sokat merít Lovecraft sötét irodalmi látomásaiból, de a novella inkább fantasy  (valójában nem vagyok híve a fantasztikus zsánerek éles szétválasztásának), annak viszont meglehetősen összetett: elveszett civilizáció, rejtőzködő lények, párhuzamos létsíkok, bukásra ítélt birodalmak és egy kulturális (sőt, faji!) különbségeket áthidaló szerelem színesítik a képet. A karakterek kidolgozására és a kulturális, történelmi háttér árnyalására talán alkalmasabb lesz a játék-forgatókönyv, de ízelítőnek már ez is kifejezetten jó.

Weiner Sennyei Tibor (elismert író, költő) írása címében (A MISCATONIC-DIPLOMA) és elbeszélésének helyszínében idézi meg Howard Phillips Lovecraft rémirodalmát, attól stílusban némileg eltér: egy furcsa és etikailag semmiképpen sem helyeselhető ember-kísérletet mesél el, ügyesen két barát dialógusára fűzve. Kis hal vagyok én ahhoz, hogy befutott irodalmárokat “kritizáljak”, de nem nehéz kitalálni, hol teljesít gyengébben a novella: tudományosság terén sajnos vannak hiányosságok. Amit a vámon bukunk, azt a réven visszakapjuk: a szereplők további sorsán még hosszasan gondolkodhatunk.

SÁRGA ÁRNY címen írt Lir Morlan (amatőr, de igen aktív író) novellát Robert W. Chambers Sárga jel című írása alapján. Chambers (valamilyen szinten Lovecraft elődje) munkásságát nem ismerem, de ez nem is zavart a mű élvezetében. Amellett, hogy igazi, klasszikus rémtörténettel van dolgunk a szó Poe-i, lovecrafti értelmében, legnagyobb erénye nem az elődöket, hanem az írót dicséri: Morlannek sikerült megírnia az egyik legszimpatikusabb karaktert. A főhős, munkáját tekintve (detektív!) klisé, jellemét és érzelmi világát tekintve azonban reális és átélhető. A történet jól megírt szituációkat és dialógusokat, számos feszült pillanatot és érdekes fordulatot tartogat a végén nyomasztó, nyitva hagyott kérdésekkel – amelyek megoldására csak alig lehet kíváncsi bárki, aki közben inkább a főszereplő mentális állapotának stabilitásáért és (szerelmi) életének jobbra fordulásáért aggódik. Jó volt olvasni.

ba01-01.jpg

Veres Attila is járatos az írásban és ez PRÉSHÁZBAN című novelláján meg is látszik. Talán épp’ a horror-irodalom kedvelőinek nem fog tetszeni (bár a “weird fiction” gyűjtőszó sok mindent megenged), de ízlések és pofonok nem állnak meg írói tehetséggel szemben. A válogatás legjobb darabja még akkor is, ha bizonyos szempontból más  novellák jobbnak mutatkoznak. Amit a cím és a magazin borítója ígér, az a végállomás – odáig szürreális kalandokban, érdekes karakterek szájába adott, jól megírt mondatokban gazdag, szexuális feszültségtől fűtött út vezet. Végül pedig azt is megkapjuk, amire befizettünk – talán nem “azzal” az elégedettségérzettel, amire vágytunk.

Vidra Gyula nemrég az LFG.hu-n cikkezett az AZILUMról, korábban nem találkoztam a nevével – MEGJÖTT A CIRKUSZ című írása azonban gyakorlott írói stílusról árulkodik: ha nem is írt korábban, biztosan rengeteget olvasott. Meséje ízig-vérig horror a lélektani (vagy elmekórtani?) fajtából, stílusát tekintve (amennyire ezt csekély tudásommal meg tudom állapítani) a “modernebb iskolát” követi – nekem speciel Stephen King jutott eszembe róla és ez most nem negatív kritika akar lenni. Érdekes, fordulatos történet sok kérdéssel, “pont elég” válasszal.

Az EGY NAP A TENGERNÉL Kökény Páltól igazi lovecraftiánus novella – főhőse nemes egyszerűséggel meg akarja idézni CTHULHUt. Sokaknak ennyi is elég lehet ahhoz, hogy jól szórakozzanak. Ehhez kísérletező írói stílus társul, ami érzésem szerint kiforratlan. A szaporán váltott nézőpontok növelhetik az olvasó elveszettségérzetét (ami ilyen novellánál nem hátrány), a mondatkezdő nagybetűk hiányát viszont nem értem. A novella egyébként méltán került a többi közé, sőt: az egyetlen írás, amely nem csak utalásszerűen idézi meg Lovecraft mitológiáját.

ba01-04.jpg

Végezetül ismét egy profi író munkája jön: Farkas Balázs GALÓCA című írása, amely külön figyelmet és elismerést érdemel. Balázsnak ugyanis tökéletesen sikerült a klasszikus, angol-szász rémtörténetírás hagyományait magyar kultúrkörnyezetbe helyeznie! A híres-hírhedt Miscatonic Egyetem neve itt is elhangzik (elég sok magyar hallgatója lehetett), de ezt leszámítva az elbeszélés (fiktív) helyszíne ízig-vérig magyar, az utolsó mellékszereplőig részletesen kidolgozott karakterek élethűek, átélhetőek, a sorok és a Galócást környező erdő fái között rejtező rettenet pedig valóban hátborzongató. Az átlagos, halandó emberi élet és az időn túli, az elmúlás iszonyatát nem ismerő fenyegetés ütköztetése szín-tiszta horror, kétségtelen végkifejlettel.
HA BÁRMELY ALKOTÓVAL FELVENNÉTEK A KAPCSOLATOT, ÉRDEKLŐDJETEK AZ INFO@THEBLACKAETHER.COM E-MAIL CÍMEN!!!

Végszónak talán összegeznem  kellene a magazin érdemeit, de legnagyobb érdeme, hogy létezik. Elviselhetetlen hiányt pótol és reméljük, még teszi ezt hosszú-hosszú ideig. Minden esetre az első reakciók biztatóak: az első kiadás már elfogyott, április 30-áig még elő lehet rendelni a második nyomásra. Több újranyomás nem lesz! Senkinek sem javaslom, hogy kihagyja ezt a páratlan lehetőséget. A magazin ára kevesebb, mint 1000 Ft – A POSTAKÖLTSÉGET IS SZÁMOLVA!

Hadd zárjam írásomat azzal, hogy a BLACK AETHER minden olvasója nevében köszönetet mondjak Tomasics Józsefnek és minden alkotónak, közreműködőnek az áldozatos munkáért, minden akadályt leküzdő akaratért, melynek eredménye ez a nagyszerű kiadvány lett! KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNJÜK!
És ne feledjük: MI is részesei lehetünk az alkotói folyamatnak, ha novellát, illusztrációt (Uram, bocsá’! Képregényt!) küldünk be vagy egyszerűen csak továbbadjuk a BLACK AETHER hírét.

Titkon bízom benne, hogy a THE BLACK AETHER vállalkozása másokat is cselekvésre ösztönöz. A magyar sci-fi és fantasy irodalomnak is szüksége lenne egy ilyen kiadványra.

Végezetül néhány olvasmányos interjú és cikk, amelyek méltán öregbítik a magazin hírnevét:

Cinegore-interjú

LFG-interjú

A GALAKTIKA ajánlója

…és egy interjú ugyanonnan.

AZILUM-BLACK AETHER KÖZÖS KRITIKA a PRÓZA NOSTRÁN

A RANDOMKULT az ALKOTÓ SZÁNDÉK dicsérete és reményeim szerint még sok-sok lenyűgöző alkotói tevékenységről hírt fog adni a jövőben. A következő cikk bizonyosan NEM horror-irodalmi témájú lesz: a magyar képregény-kultúra világába kalandozhat át velem a Kedves Olvasó.

CTHULHU FHTAGN! – AZILUM – lovecrafti magazin 1. szám (2016/1)

Valami elkezdődött idén a Howard Phillips Lovecraft író munkássága és úgy általában a horror irodalom köré szerveződött, amatőr kulturális missziók színterén. A stílus mindig masszív rajongótáborral rendelkezett kis hazánkban is, de ma, a milliónyi csápjával mindent magához láncoló és bekebelező világháló aranykorában az író kreatív elméjének sötét magjai új táptalajra lelhetnek.

A lovecraftiánus művészet, Cthulhu-mítosz és egyéb más jelzőkkel illetett motívumrendszer száz és száz különböző megjelenési formát ölt manapság – kezdve a videojátékoknál (amelyek között egyre több a közösségi finanszírozással megvalósuló, a profitorientált fősodorral szembe helyezkedő vagy azt csak megkerülő alkotás), a társas- és szerepjátékokon át egészen a sajnos elkerülhetetlen bögrés, pólós, plüssfigurás megjelenítésekig. A terhelt elméjű, ugyanakkor kifinomult ízlésű és nem mellesleg hihetetlenül művelt és intelligens író fejéből tehát olyan mémek garmadája pattant ki, amelyek a kulturális evolúció porondján elképesztően sikeresnek bizonyultak. Ezzel együtt azonban jogosan merül fel a rajongói igény a Lovecraft életével, munkásságával kapcsolatos félreértések, tévedések és szándékos félrevezetések terjedésének, valamint a páratlan örökség felhígulásának lehetőség szerinti megakadályozására. Ahhoz, hogy ezen csodálatos örökség valódi gazdagságával és mélységével ne csak az irodalom-esztéták és -történészek legyenek tisztában, igenis szükség van lelkes amatőrök erőn felüli munkájára és összefogására.

Ezért örömteli és hiánypótló esemény, hogy ez év elején két olyan kezdeményezés is napvilágot látott, amelyek közelebb viszik a mindenkori befogadót H. P. Lovecraft tevékenységéhez és úgy általában az általa képviselt irodalmi irányzathoz, a “weird fiction”-höz. Az egyik a jelen cikk tárgyát képező AZILUM fanzin, ami a szórakoztatás mellett az ismeretterjesztésre és idehaza még ki nem adott irodalmi anyagok közlésére koncentrál. A másik a klasszikus rémirodalom szellemiségét megidéző, amatőr novellákat tartalmazó Black Aether, amiről még lesz szó egy későbbi cikkben.
A 2011 óta archívumként létező Magyar H. P. Lovecraft portál gondozásában, Somogyi Gábor kiadó-szerkesztő jóvoltából, idén februárban megjelent AZILUM magazin csak kis példányszámban került terjesztésre és kizárólag internetes megrendelés útján lehetett igényt tartani rá. A koncepció tehát – természeténél fogva – egy szűk olvasótábor, a profitorientáltságot a legteljesebb mértékben mellőző, kiszolgálása volt. A befogadói kör szélesítése csak másodlagos cél lehetett, ám az első szám elfogyása (és egy újranyomás lehetősége) mindenképpen bizakodásra ad okot és remélhetőleg a magazin köré szerveződő alkotói közösségre is ösztönzőleg hat majd. Jómagam – kis utánajárást követően – nem haboztam megrendelni a kiadványt és nagy örömmel vettem kézbe, amikor meghozta  a posta.

azilum1-2.jpg

Bevallom, nem számítottam rá, hogy ilyen szép lesz. Valami fekete-fehér, félfamentes újságpapírra nyomtatott, aranyos fanzint képzeltem el, amit az internetes rendelés kora előtt bizony csak kézről-kézre lehetett terjeszteni. Meglepetésem hamar örömbe csapott át: az AZILUM nem csak káprázatos borítóját, de a belső oldalak megjelenését tekintve is profi kiadványszerkesztői munka. A füzetet jó kézbe venni, a borító és  a fényes lapok nem sérülékenyek, némi lapozgatás, hurcolás után, nem zavaró felületi sérülések keletkeznek a címlapon, belül ilyet nem tapasztaltam – a kiadvány gondos tárolás mellett eredeti fényében könnyen megőrizhető.

A beköszönő szöveg egyértelműsíti a magazin célkitűzését: H. P. Lovecraft író életének és munkásságának bemutatását. Lássuk, ez hogyan sikerült az első, az impresszum szerint “próbaszámnak”!

A magazin anyagai három kategóriába sorolhatók: hírek, érdekességek, ajánlók; irodalomtörténeti anyagok, értekezések, interjú(k); fikciós irodalmi művek.
A hírek, érdekességek – nagyon helyesen – a kiadvány elején és végén, néhány oldalt foglalnak el. Én az Archam Attraktor (Lovecraft fiktív városkájának fiktív lapja és az AZILUM hírrovatának címe) hasábjairól szereztem tudomást arról, hogy  a neves World Fantasy díj szobrocskáját ezentúl nem a híres íróról mintázzák, egy emberbarátnak tetsző, ám álságos és minden ellenérvet figyelmen kívül hagyó (tehát kirekesztő!) indok alapján. A nemes egyszerűséggel Ex libris névre keresztelt könyvajánló rovatban nem friss megjelenésű, hanem korábbi, ám nagyon jelentős művekről olvashatunk: az ismeretterjesztő és a fikciós irodalom (egy képregény is helyet kapott itt – a médium rajongóinak nevében is köszönöm!) kedvelői is találhatnak érdekes címeket. A füzet vége felé pedig két rövid filmajánlót is olvashatunk. Nem a – gyakran borzalmas – Lovecraft-adaptációkra kell itt gondolni, hanem olyan alkotásokra, amelyek hangulatában idézik meg a klasszikus rémirodalmat és az ismeretlentől való félelmet.
Az ismeretterjesztő-szekció nagyon erős – ez adja a magazin velejét, ettől lesz “inkább dokumentarista”, mint testvére, a Black Aether. Az ajánlókban már szereplő két könyvből is kapunk részletet: a kiváló, francia író, Michel Houllebecq H. P. Lovecraft – Contre le monde, contre la vie című alkotása és a Walking with Cthulhu… (David Haden szokatlan szempontból vizsgálja az író életrajzát, utazásait) egyaránt magyar kiadásra kívánkozik. Takács Gábor, Cthulhu ébredése című értekezésében, a Cthulhu-mítosz és annak más megjelenési formái köré szőtt legendákról és a köréjük szerveződött “vallási” csoportosulásokról ír. A lap gyöngyszeme, egyik legerősebb írása Molnár Balázs A sötétség hona című cikke, amely Robert E. Howard (több híres munka mellett a Conan-történetek írója, Lovecraft bartája) szerzői látásmódjáról szól. Remélem, az AZILUM hasábjain a későbbiekben is olvashatunk majd Lovecraft kortársainak és követőinek munkásságáról.

azilum006.jpg

 Sokan biztosan a fikciós részlegre kíváncsiak. Nos a magazin csak néhány rövidebb novellát tartalmaz, panaszra azonban semmi ok: a többségében (pénzügyi és esztétikai megfontolásokból is) fekete-fehér, ötletesen azonos fejléccel ellátott oldalakra helyezett írások egytől-egyig az író nagyságát hirdetik. Több nyúlfarknyi, naivitásuk ellenére sem rossz, írást Lovecraft gyermekkorában írt és van egy vers (a rajongók biztosan kívülről tudják, én még soha nem találkoztam vele, ezért ledöbbentett), a The Poem of Ulysses, amelyet hat éves korában írt! Mind közül (szerintem a kimagasló fontosságú Nyarlathotepet is beleértve) a legjelentősebb azonban a Közhelyek könyve, amely nem más, mint az író “ötletfüzete”. Minden írás gondosan, alaposan és sűrűn indexelt, tartalmas lábjegyzetekkel, magyarázatokkal ellátott, feldolgozásra kész formátumban jelenik meg a folyóirat lapjain.

azilum003.jpg

Nem lehet tovább ragozni, hogy mennyire fontos és hiánypótló, emellett pedig szórakoztató és izgalmas olvasmány az AZILUM. Ha van még mód a megrendelésre, akkor minden kedves olvasónak csak ajánlani tudom! Érdeklődni az azilum.net internetes oldalon és az info@hplovecraft.hu címen lehet. A jövőre nézve annyit mondhatok, hogy rendszeres olvasója leszek a (tervek szerint negyedévente megjelenő) magazinnak. A későbbiekben kicsivel több képregényes vonatkozású írásnak és játékajánlónak is örülnék, de a tartalom már most több, mint kielégítő.

Érdekességekért és tengernyi ismeretterjesztő anyagért látogassatok el a hplovecraft.hu honlapra. A magazinnal való együttműködése okán, friss híreket, fontos információkat a The Black Aether internetes magazin hasábjain talál az érdeklődő!

Itt egy interjú a főszerkesztővel.

És egy nagyszerű kritikai írás az LFG.hu jóvoltából.

Nem mellesleg ez a RANDOMKULT blog első cikke és nagy örömömre szolgál, hogy egy ilyen kiváló kiadványról írhattam. Kalandra fel!

KÖSZÖNTŐ

KÖSZÖNTŐ

Kedves Látogató, kedves Olvasó!

Ez a blog kettős feladatot lát el. Egyrészt szórakoztató, ismeretterjesztő írásokat, cikkeket közöl a kultúra és művészet különböző területeivel kapcsolatban, a témák között – ahogyan a címből is kiderül – minden tervszerűséget nélkülözve, véletlenszerűen, RANDOM válogatva.

Tehát élményblog arról, amit láttam, hallottam, olvastam, megéltem. Napló a világról, a kultúráról alkotott gondolataimról. Ehhez az egyszeri olvasó, néző, megélő nézőpontjából közelítek – nem tehetek mást, mivel nem szakértő vagyok, hanem átlagos olvasó, kultúrabarát.
Amiben kicsit otthonosabban mozgok, az a magyar képregénykultúra, de érdekel még az irodalom majd’ minden területe, a filmművészet, filmipar és a képzőművészet, a tudomány és a technika. Ezen területek mindegyikéből szemezgetek majd.

A blog másik – küldetésszerűen vállalt – feladata olyan hazai kulturális kezdeményezések, alkotói tevékenységek bemutatása, amelyek természetüknél fogva, vagy csak a körülmények szerencsétlen összejátszása végett a megérdemeltnél kevesebb figyelmet kapnak. Vagy a saját, szűkös befogadói körükben ugyan sikeresek, de mindenképpen érdemesek arra, hogy szélesebb közönség előtt is bemutatásra kerüljenek.
Példaképpen ilyen: a magyar képregénykultúra egésze, bizonyos mértékben a magyar sci-fi és fantasy irodalom, fájdalmasan alulértékelt továbbá a magyar horror-kultúra és -irodalom, de az amatőr vagy csak kevésbé felkapott művészek, csoportok munkássága is számíthat a blog figyelmére.

Végezetül: egyedül vagyok. Aki – merész álom – rendszeres olvasója lesz a blognak, az előbb-utóbb hiányolni fog bizonyos témákat. Miért nem szól a blog a hazai könnyűzene eseményeiről? Miért nem ír számítógépes játékokról, amikor azok sokkal népszerűbbek, mint más témák? Miért csak ilyen kevés könyvajánló, filmkritika, esszé, stb. van a blogon? Nos, mint írtam, egyedül vagyok. Nekem ennyire futja az energiámból és az időmből. De ez könnyen megváltozhat, ha a kedves Olvasó részt vesz a blog szerkesztésében! Nagyon szívesen fogadnék cikkeket, élménybeszámolókat, híreket a kultúra és művészet bármely területéről!

Nincs más hátra, mint hogy jó szórakozást, kellemes időtöltést kívánjak a RANDOMKULT blog olvasóinak!